A tartalom fontosabb a formánál, de forma nélkül tartalom csak gondolatként létezhet.
Amikor új honlapok megjelenését tervezzük az egyik ismétlődően felmerülő kérdés, hogy melyek azok a színek, amelyek használatával a honlapon történő kommunikáció a legeredményesebb lesz. A kérdés fontossága akár pénzben is mérhető: különböző színvariációkkal egy honlap különböző konverziókat (azaz különböző eladási, ügyfélszerzési számokat) produkál.
A színválasztással olyan érzelmi reakciót szeretnénk kiváltani, ami a látogatót aktiválja.
A megfelelő színek közvetítik a cég küldetését, erősítik az arculatot, a honlap célközönségét megérintik és irányítják a látogatók figyelmét. Azaz a színek sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint azt elsőre gondolnánk.
Előkészületek
A színek kiválasztása előtt mindenképp tegyük fel a következő kérdéseket:
A célközönség meghatározásával vizsgálhatjuk, hogy a célközönségünk fejében az egyes színek milyen jelentést, milyen érzelmi társításokat hordoznak. Szükségünk van erre, mert nemenként, korcsoportonként, társadalmi és kulturális környezetenként más és más benyomást kelthetünk ugyanazokkal a színekkel.
Mivel képernyőről olvasni kényelmetlenebb, mint papírról, a szövegháttér és a szöveg színével kapcsolatban a jó olvashatóságot is kiemelt fontossággal kell kezelnünk.
Színválasztás
A színválasztás történhet jó érzékkel, ösztönösen vagy véletlenszerűen, sok-sok színvariáció hosszas próbálgatásával, vagy – hogy a dolgunkat módszeressé tegyük – némi színismeret segítségével is.
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a színek egymás mellett illetve egymás közelében kellemesen, kellemetlenül, esetlegesen közömbösen hatnak. Nem külön-külön, hanem adott környezetben együttesen hoznak életre egy hangulatot. Emiatt egy-egy szín egymástól független kiválasztása helyett, törekedjünk 4-5 egymással és a célközönség világával összhangban lévő szín megtalálására.
A színeknél – a zenéhez hasonlóan – harmóniáról vagy disszonanciáról beszélünk aszerint, hogy a színek egymás mellett miként hatnak. A harmónia az azonosságon, a hasonlóságon vagy a kontraszton alapul. Az ellentétes vagy inverz színek azonos mennyiségű jelenléte egyensúlyt teremt, valamint ezek a színpárosok hangsúlyossá teszik egymást.
A színek harmóniája helyett kivételes esetekben a disszonancia is célravezető lehet, azonban ezt most nem tárgyaljuk. Az érzékeltetés kedvéért viszont gondoljunk csak a komolyzenében vagy a jazz zenében hallható, feloldódó disszonanciák különleges hatására.
Hogy találjunk egymással harmonizáló 4-5 színt?
Hívjuk segítségül a 3 alapszínből, a hagyományos színelmélet szerint a pirosból, a kékből és a sárgából felépülő, a szivárvány színeit kör alakba rendező színkört! (Lásd ábrát!)
A színkörben egymással szemben elhelyezkedő színek a komplementer vagy kiegészítő színek.
A színkörbe ha rajzolunk egy átlót, egy egyenlő oldalú vagy egy egyenlő szárú háromszöget (esetleg egy téglalapot), akkor a csúcsok egymással harmonizáló színeket választanak ki számunkra. Azonban ezek a színek kizárólag kiinduló pontként szolgálnak, árnyalataik és szomszédos színeik közül válogatnunk kell, hogy elérjük a kívánt, ízléses megjelenést.
Háttér háttér hátán
A honlapnak szüksége lesz egy háttérszínre, ami lehetőleg legyen egy tompa szín. Sötétebb és világosabb tónusaival gyenge, hangsúly nélküli színátmenetet hozhatunk létre, valamit textúrával megtörhetjük az egyébként természetellenes, homogén jellegét.
Ebből a háttérből célszerű eltérő hattérrel kiemelnünk a fejlécet, a láblécet, esetleg a navigációt segítő, hirdetéseket, valamint egyéb funkcionális elemeket tartalmazó oldalsávot is. Minderre azért van szükség, hogy az ezekben a blokkokban található elemeket jól elkülönítsük a honlap valódi, az átadni kívánt üzenetet hordozó tartalmától.
Fontos, hogy a honlap látogatója számára már az első pillanatban érthető legyen, milyen honlapra került, ott miképp navigálhat.
A különböző blokkok, elemek színeinek kiválasztását követően korszerű megjelenést fények és árnyékok alkalmazásával, tükröződéssel és átlátszó felületek bevetésével érhetünk el.
3+1 szempont, amire különösen figyeljünk a színek kiválasztásakor
Oldalak, amelyek segíthetnek a színválasztásban
(Nem döntenek helyettünk, és nem szolgálnak kész megoldásokkal! Számtalan lehetőséget viszont kiválóan megmutatnak.)